Rendelő

A rendelőt 2021-ben kezdtük el építeni a korábbi méteráru bolt helyén, immár saját ingatlantulajdonunkban. A rendelő kialakításakor arra törekedtünk, hogy olyan helyet alakítsunk ki, ahova mindenki örömmel jön, a vizsgálat alatt kellemesen érzi magát. Gépparkunkat főként német gyártmányú eszközökkel töltöttük fel, hogy az ellátást a lehető legmagasabb szinten tudjuk biztosítani.
Rendelőnkben a „klasszikus” bőrgyógyászati vizsgálatok és beavatkozások elvégzésére van lehetőség. Ebből kifolyólag nemibetegségek diagnosztizálását és kezelését (kivéve condyloma), kozmetológiai kezeléseket (pl. lézeres kezelések, botoxkezelés) nem folytatunk.
Időpontot foglalhatnak telefonon, e-mailben vagy a honlapon keresztül online.
Az autóval érkezők a rendelő környékén parkolhatnak. Kerékpár tárolására a rendelő előtt, a kapun belül van lehetőség. Tömegközlekedési eszközök közül az 55-ös, 94E, 294E busszal is könnyedén elérhetőek vagyunk, ekkor a Széchenyi utca/Ady Endre utca megállóban kell leszállni. Amennyiben a 84E busszal jönnek, abban az esetben a Gyál, Ady Endre utca megállóban kell leszállni.
Az orvosi tevékenységet dr. Molnár Tímea bőrgyógyász szakorvos végzi. A rendelő működtetéséért Tóth László György praxismenedzser felelős.
Bízunk benne, hogy a hozzánk fordulók bizalmát megszolgáljuk!
dr. Molnár Tímea

2012-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Bőrgyógyászati szakvizsgát 2018-ban tettem kiválóan megfelelt minősítéssel. Korábban dolgoztam fekvőbeteg osztályokon és közfinanszírozott, valamint magán ellátást nyújtó szakrendelésen is. Tapasztalatot szereztem az általános bőrgyógyászat mellet a bőronkológiai, allergológiai és STD kórképek diagnosztizálásában, kezelésében is.
Tudásom naprakészen tartása érdekében rendszeresen részt veszek konferenciákon, továbbképzéseken. Előadóként bőrdaganatok témakörben tartottam előadásokat hazai konferenciákon.
Meggyőződésem, hogy bőrünk állapota van legnagyobb hatással életünkre, ezért fordulok a pácienseimhez a legnagyobb empátiával. A lelkiismeretes vizsgálat mellett fontosnak tartom a részletes tájékoztatást, a megfelelő edukációt.
Korábbi munkahelyek:
-Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani- és Bőronkológiai Klinika
-Pest Megyei Flór Ferenc Kórház
-Budaörsi Egészségügyi Központ, Bőrgyógyászati Szakrendelő
-Kispesti Egészségügyi Intézet, Bőrgyógyászat és Nemibeteg Gondozó
-Globe Medical Center